Családias hangulat a Nemak Kupa Karácsonyon

Kategória: Eredményhirdetés

Visszatért a Lukács Iskolába a Nemak Kupa ünnepi rendezvénye, amelyen közel négyszáz diák, tanár és szülő vett részt 2017 decemberében.


A győri és Győr környéki általános iskolások futsalbajnokságának téli szünetében a hagyományoknak megfelelően a Nemak Győr Kft. és a Lukács DSE ajándékokkal és egy kis ünnepi műsorra kedveskedett a résztvevőknek. A Nemak Kupa Karácsony a korábbi évek sikerei után újra a Lukács Iskola épületében került megrendezésre.

A Lukács Band zenés felvezetője, valamint a Szilasi Péter Tamás társadalmi kapcsolatokért felelős vezető és Szentpéteri Marianna, a Lukács Iskola igazgatónője által elmondott köszöntők után érkező bűvész és mazsorettcsoport is tetszett a fiatal közönségnek, a legnagyobb sikert azonban egyértelműen NAO, a kis humanoid robot aratta, amikor a gyerkőcök tapsvihara közepette belerúgott az elé tett labdába.

A műsort követően – szintén a korábbi évek hagyományainak szellemében– a Nemak Kupában résztvevő játékosok és felkészítő edzők mindegyike ajándékcsomagot kapott, David Toth ügyvezető és több nemakos munkatárs közreműködésével. A szervezők azokra is gondoltak, akik nem tudtak jelen lenni, így a többek között törölközőt, sportszárat és természetesen csokit is tartalmazó karácsonyi csomagok a 2018-as év elején minden érintett diákhoz és tanárhoz eljutnak.

Az ajándékozás után hamarosan ismét a futsalé lesz a főszerep, a Nemak Kupa ugyanis 2018. február 6-án, kedden folytatódik, mindjárt egy felsőházi fordulóval. A legkisebbeknél induló hat csapat mellett a II. és III. korcsoportban öt-öt, a IV. korcsoportban még hat gárda reménykedhet a végső győzelemben.

A Nemak Kupa Karácsony képei a Galériából, vagy a cikk alján található linkre kattintva egyaránt letölthetők.