Két továbbjutó az őszi szünet előtt

Kategória: Egyéb

A Nemak Kupa első öt játéknapját követően a II. korcsoportban a Szabadhegyi 1, a III. korcsoportban pedig a Fekete 1 lett biztos résztvevője a Felsőháznak.

Megkezdődött a Nemak Kupa 2016/2017-es évada, amelynek 4 korosztályában, 14 iskola 40 csapatában közel 500 gyerkőc futsalozik. A Lukács-Nemak Sportcentrumban már mind a négy korosztály pályára lépett.

A legkisebbeknél, az I. korcsoportban nincs felső- és alsóházi rájátszás, ott kétszer játszik mindenki mindenkivel. Az első kör után toronymagas esélyese a bajnokságnak a Szabadhegyi Iskola 1-es csapata, miután mind az öt mérkőzését megnyerte.

A II. korcsoport A-csoportjában szintén ötből ötöt nyert a Szabadhegyi 1, a másik két felsőházi helyre pedig legnagyobb eséllyel a Fekete és az Arany Iskola pályázik. Az ETO Reménységek ugyan jelen pillanatban még a továbbjutó, harmadik helyen áll, ám már valamennyi alapszakasz-meccsét lejátszotta. A B-csoportban százszázalékos a Kölcsey 1, de mivel még csak három meccset játszott, matematikailag nem száz százalék, hogy a Felsőházban folytatja.

A III. korcsoport A-csoportját valószínűleg nem nyeri meg a Fekete 1, ám ahhoz már elegendő pontot gyűjtött, hogy biztosan továbbjusson az első három hely valamelyikén. Az eddig hibátlan Győrzámolynak is egyetlen pont kell két mérkőzésen ahhoz, hogy ugyanezt elmondhassa magáról. A B-csoportban a Kölcsey a győrzámolyiakkal teljesen megegyező helyzetben van, de százszázalékos az eddig csak két meccset játszó Szabadhegyi is.

A IV. korcsoportban mindegyik csapat két meccset játszott le, így még senki sem biztosíthatta a továbbjutását, de jó helyzetből várja a folytatást az egyaránt kettőt nyerő Kazinczy, Fekete 1, Gyárvárosi és a dunaszerdahelyi Szabó Gyula Alapiskola is. A következő két játéknapon eldől mindkét csoport sorsa.

A Nemak Kupa az őszi szünet után, november 8-án, kedden folytatódik a II. és a IV. korcsoport aktuális küzdelmeivel.