Maradt izgalom az utolsó pillanatokra

 Kategória: Eredményhirdetés

A hagyományos Díjátadó Ünnepséggel zárult a Nemak Kupa 2017/2018-as idénye, amely nem csak az utolsó játéknapon pályára lépőknek tartogatott izgalmakat.

A felsőházi tabellákon idén is négy különböző csapat végzett az élen: az ETO Reménységek, a Kölcsey, a Győrzámolyi és a Fekete Iskola. Sőt, a három alsóházi korosztályban is született két újabb győztes a Szabadhegyi és a Móricz Iskola révén. Duplázni egyedül a Győrzámolyi Petőfi Sándor Általános Iskola tudott, ők mindkét első helyből begyűjtöttek egyet.

Ráadásként a korábbi évadoknál is kiélezettebb végjátékot hozott az idei versenysorozat, ugyanis valamennyi korosztályban komoly téttel bírt az utolsó játéknap: az I. korcsoportban a gólkirályi címről, a II. korcsoportban az ezüstéremről döntött a legutolsó mérkőzés, a III. és IV. korcsoportban pedig egyenesen a bajnoki cím dőlt el az utolsó két találkozón.

A Díjátadó Ünnepséget ezúttal a legkisebbek utolsó fordulóját követően rendeztük, amelyen szokás szerint mind az 500 játékos érmet, mind a 38 csapat kupát kapott, a kiemelkedően teljesítő játékosokat pedig különdíjakkal jutalmaztuk.

Utóbbi miatt maradt egy kis izgalom még a Díjátadó Ünnepségre is, az egyik korosztály legjobb játékosának választott tanuló ugyanis osztályával egy órával az eredményhirdetés előtt még közel 100 km-re volt Győrtől. Az utolsó pillanatban végül odaért és át tudta venni a díjat, valamint a többiekkel együtt ő is megtekinthette a Magyar Freestyle Foci labdazsonglőr bemutatóját.

A Nemak Kupa következő idénye 2018. szeptember 25-én, kedden veszi kezdetét, remélhetőleg hasonló izgalmakkal.